Nevem Stefanie aminek erősen köze van az eredetihez. Ezt a fajta becézést még középsuli 2. osztályában kaptam egy szimpatikus hímnemű egyedtől. Persze neten kívül nem nagyon hívnak így pedig örülnék neki, de ez van. Másik becenevem a Lulla, amit szintén jobban csípek, mint az eredeti nevemet d;

21. életévemet töltve tengek, élek, virulok. Jelenleg a MÜA számítástechnikai programozójaként próbálom a fejem tágítani. Idén lesz az OKJ-s vizsgám.
Előtte egy fotós suliba jártam ami nem tetszett s miskolci lévén úgy maradhattam Pesten ha a saját lábamra állok. Nehezen ment, de sikerült elérnem. 4 hónapig a Lurdy-ház Pizza Hut-jának voltam az élkonyhása. Már első nap tudtam hogy nem ezt akarom csinálni.

Fotózni mai napig szeretek, meg néha rajzolni is, de egyszer azt mondták, hogy nem tudok, így azt kicsit hanyagolom (egyébként lusta vagyok.)
Szabadidőmben eljárok sokfelé a párommal vagy itthon ülök a gép előtt és javarészt Lineagezek. Függő nem vagyok csak sok a jó fej ember akikkel nagyon jó játszani. Ezenkívül szeretek pókerezni, biliárdozni, bowlingozni vagy csak céltalanul bolyongani Pest utcáin.

Külsőre magas és vékony vagyok. Utóbbi miatt sokszor megszólnak és azt hiszik, hogy anorexiás vagyok. Én jól érzem magam a bőrömben, de néha zavaró, amikor látom az emberek szemében a sajnálatot, hogy biztos nem kapok eleget enni. Ebből kifolyólag is utálom az embereket. Kicsit skizofrén vagyok, néha hiperaktív, néha punnyadt és semmilyen. Zenével bármikor fel lehet pörgetni vagy épp lenyugtatni. Ha nem lenne zene valszeg nem is élnék.

Terveim között szerepel többek közt, hogy megtanuljak franciául, jobban elmélyedjek a webdesignban (a szakdolgozatom témája is a CSS3 volt). 2004-ben, a G-portal fénykorában, jöttem rá, hogy nekem több kell és belekezdtem a HTML-be. Azóta sokat fejlődtem (vagyis tudok rendesen CSS-t írni és iframe se kell).
Első oldalam egy rajongói oldal volt ami a mai napig meg van, csak már nem nagyon foglalkozok vele.
Kb. annak az évnek a nyarán jött létre a WA, ennek az oldalnak az elődje piros-fekete designnal és semmicske tartalommal.
Igazából a blogom miatt tart ott az oldal ahol. 2003 óta írkálok sok hülyeséget, de csak 2005-ig visszamenőleg vannak meg sajnos.
Hónapokkal később túl nőtte az első oldalam, és mivel elegem lett az UW-ból is, 2006-ban befizettem egy domainre és azóta a schatten nevet viseli. Eredetileg Lullaby lenne, de nem engedték valamiért beregisztrálni...

Depressziós, életunt penészvirág nem vagyok, az oldal pedig nem a lelki világom tükrözi, szóval meg lehet kímélni az ilyen e-mailokkal, htx.


Amiket szeretek:
  • csokit minden mennyiségben
  • éjszaka élni
  • utazni
  • zenét és az elgondolkodtató dalszövegeket
  • ha senki nem szól bele abba amit csinálok
  • reggeli kávééééét
  • pörögni, mosolyogni
  • megbotránkoztatni másokat


Amiket nem szeretek:
  • tűket, vérvételt (sicc!)
  • darazsakat
  • korán felkelni és emiatt korán lefeküdni
  • ha baszogatnak az alakom miatt
  • a csendet
  • bizonytalanságot
  • az embereket


Kedvenc idézetek:


"Csináld amit szeretsz a többit pedig szard le!"
- Család kicsi kincse (film)
"A friend in needs a friend indeed, a friend with weed is better"
- Placebo ~ Pure Morning (zene)
"Enjoy music not the silence!"
- ismeretlen
"I cry when angels deserve to die"
- System of a Down ~ Chop Suey! (zene)
"Nekem káosz kell, nem bírom a csendet zaj kell, ami megöli a csendet, élet kell és szabadság, nem valami ostoba hazugság, én nem vagyok jó semmire, de készen állok bármire!"
- Junkies ~ Szerelmes vagyok (zene)



Korábbi designok:


2006-2007

2007-2008

2008-2009